Mobirise

Szabó Sándor
A kutyaiskola vezetője

1973 óta kutyázom. Sportkutyásként kezdtem, majd kiképző lettem, 1994-től mentőkutya kiképzésvezető, illetve vizsgavezetőként működtetem a kutyasulimat, panziómat.

Mobirise

Oláh Attila 
Kutyakiképző, kiképző segéd

Közel 30 éve kezdődött kutya szeretetem, amikor is „kissrácként” az első német juhászkutyámmal lementem a helyi kutyakiképző iskolába. 
1997-98-ban végeztem el az OMSE kiképzésvezetői tanfolyamát, és azóta is aktív kutyakiképző vagyok.
2007-ben társammal együtt megalapítottuk saját kutyakiképző iskolánkat Üllőn, amelyet Hidegkútra való költözésemig 2017-ig vezettem.
2018-tól tartok haladó fegyelmező és őrző-védő foglalkozásokat a füredi kutyaiskolában.

Mobirise

Engedelmességi

A családokkal élő kutyáknak sok mindent meg kell tanulniuk, hogy családtagként békésen, kiegyensúlyozottan tudjanak élni. A kutyák az életük kezdeti szakaszában, amikor a környezetükkel ismerkednek, mindenképpen tanulnak, és ha ezt a tanulási folyamatot a gazda irányítja, akkor a kutya hasznos, szükséges és jó dolgokat tanul meg. Ha viszont nem irányítja senki, akkor az állat esetleg bosszantó, zavaró magatartást alakít ki, pl.: nyüszít, kapar, gödröket ás a kertben.
A foglalkozás során megmutatjuk a gazdának, hogyan tudja kutyájában kialakítani a helyes viselkedési formákat. Ezzel kutyáját alkalmassá teszi arra, hogy együtt tudjon élni a családtagokkal, ne zavarja a szomszédokat, ne féljen a városi forgalomban, ne támadjon ok nélkül, egyszóval: boldog és kiegyensúlyozott kutya legyen. 

Alapfokú tanfolyam

Kezdő tanfolyamokat havonta indítunk, 5 hetente kétszer 1-1,5 órás foglalkozásokkal. Következő tanfolyam kezdete: 2022. február 27.

Haladó tanfolyam

Akik befejeztek egy alapfokú tanfolyamot, azoknak is lehetőségük van tovább folytatni az elkezdett munkát, illetve új dolgokat tanulni, igény esetén, kísérőkutya vizsgára készülni. 

Mobirise

Őrző-védő 


Az emberek a kutyákat, illetve az őseiket először védelmi célokra, számukra veszélyes állatok távoltartására használták. Később kimondottan őrző-védő fajtákat is kitenyésztettek. Ezen fajták egyedei évezredek alatt kódolt ösztönöket, hajlamokat hordoznak magukban. Ezeknek az ösztönöknek az elfojtása, kielégítetlensége olykor viselkedési gondokat is okozhatnak. A kutyaiskolában őrző-védő kiképzésen sikeresen átesett ebek sokkal magabiztosabbá, kiegyensúlyozottabbá, fegyelmezettebbé válnak.
A kutyaiskolában az engedelmes csoportos foglalkozás után, ha igény van rá, a kutya őrző-védő képzésben részesül, ahol különböző szituációkban tesztelhetjük.
Az őrző-védő foglalkozás anyaga a teljesség igénye nélkül:
– Kitámadás rejtekhelyről: a rejtekhelyről kitámadó segéd lendületének megtörése, magabiztos fogással, majd eresztés.
– Bátorság próba: kettőtök felé, fenyegetően frontálisan közeledő segéd támadásának elhárítása fogással, majd eresztés.
– Szökés megakadályozása: őrzési pozícióban lévő kutya a segéd szökését megakadályozza fogással, eresztés.
– Személyvédelem: kutyádat és téged ért támadás elhárítása fogással, majd eresztés, visszatámadás 
– Területőrzés: rávezetjük kutyádat a területvédelem feladat körének végrehajtására. Kialakítjuk benne a territórium védelmének készségét.
 

Mobirise

Nyomkövetés


A kutyának a szaglása rendkívül fejlett, annyira, hogy jelenleg nincs olyan érzékeny műszer, ami le tudná ezt követni. Az eb a szaglására feltétel nélkül támaszkodik, adott helyzetben felülírja a többi érzékszervből érkező információkat. Legyen szagazonosítás, tárgyválasztás, kereső tevékenység, nyomkövetés, mind nagyon lefárasztja a kutya idegrendszerét. Ez jól jöhet egy olyan kutyánál, aki nagyon aktív, akit a mozgás, a napi játék nem elégít ki.
A nyomkövetés (és a tanítása is) a már meglévő ösztönökre épül, illetve a kutya orrában található több millió szaglóidegre. A lépések által okozott talajsérülések és az egyedi szagminták (akár egy kendő, rongydarab vagy jutalomfalat illata) alapján tudják az általunk fektetett nyomvonalat követni. A nyomkövetés tanítása nagyon izgalmas, hiszen a mi orrunk nem ilyen érzékeny, mint a kutyáké, ezért csak a kutyánk jelzéseiből tudunk tájékozódni.
Gyakorlás során a kezdő kutyás számára a kezdetekben a nehézség abban rejlik, hogy úgy érezheti nincs látványos, gyors eredmény, a fejlődés nem válik rögtön láthatóvá. Aki ezzel akar foglalkozni, annak rengeteg türelemre, kitartásra van szüksége. 

Mobirise

Bentlakás


A szőrmókok bentlakásos megőrzésére saját kutyaházzal rendelkező kennelsor szolgál. A kennelek előtt bekerített kifutó biztosítja a szabad mozgás és játék lehetőséget vendégeink számára.
Az elhelyezés távollétünkben és éjszaka a kennelekben, hazaérkezésünk után a kifutóban történik. Ha a kutyus jól szocializált, akkor egyszerre többen vannak együtt kiengedve, de ha a gazdi tapasztalata szerint nem megbízható a másik fajtársához való viszonya a kutyusnak, akkor csak egyesével vannak a kifutóban.
Csak közepes-és nagytestű kutyavendéget tudunk fogadni, aki egészségkárosodás nélkül tudja elviselni a szabadban tartást.
Befogadáskor kérjük az oltási könyvet, ha különleges kívánság van azt írásban, illetve egy általunk előkészített és a helyszín megtekintése után kitöltött, illetve aláírt megbízást. A kutyák átadás-átvételére 8h-9h, és 16h-18h között van mód. 
Az ebmegőrző Balatonfüreden működik és teljes ellátással minden megkezdett nap 5.000 Ft.

Mobirise

Kutya és cica eledelek forgalmazása

BELCANDO, BEWI DOG, BEWI CAT és LEONARDO termékek és kiképző eszközök forgalmazása

Ha igazán szereti kedvencét, akkor tegye boldoggá és hosszabbítsa meg az együtt töltött időt, előzze meg a betegségeket prémium minőségű eledelekkel!
Mindegyik tápcsaládon belül megtalálja kutyusának, cicájának a legideálisabb összetételű száraz tápot vagy konzervet.
Választhat életkorának, méretének, fizikai terhelésnek, vemhes vagy szoptatós kutyamamának, lábadozó állatkájának a leginkább megfelelő eledelekből.
A leglényegesebb különbség a többi eledelhez képest, hogy a BELCANDO tápoknak nincs gabona tartalma, ÉLETTANILAG HASZNOSABB NÖVÉNYI ANYAGOKKAL VAN HELYETTESÍTVE, A BENNE TALÁLHATÓ HÚS ILLETVE FEHÉRJEFORRÁS EMBERI FOGYASZTÁSRA IS ALKALMAS, NINCS BENNE SZINEZÉK, MESTERSÉGES ÍZFOKOZÓ ILLETVE TARTÓSÍTÓSZER.
A kiszerelés maximálisan alkalmazkodik a felhasználók igényeihez, hisz általában 1-2-3-4-5-7,5-12,5-15 és 25 kilogrammos tételekből választhatnak.
Igény esetén a megrendelt vagy kiválasztott terméket házhozszállítjuk! 

Időpontok


Alapfokú engedelmes tanfolyam Szabó Sándor vezetésével:
2023. február 26-tól

Haladó engedelmes foglalkozások Oláh Attilával: 
szombat 9:00-tól

Őrző-védő foglalkozások Oláh Attilával:
szombat 10:00-tól

Árak

Alapfokú engedelmes tanfolyam: 30.000 Ft, 3.000 Ft/alkalom (5 x heti 2 foglalkozás)

Haladó engedelmes foglalkozások:
2.000 Ft/alkalom

Őrző-védő foglalkozások: 1.000 Ft/alkalom

Egyéni foglalkozás (engedelmességi, nyomkövetés, stb.) előre egyeztetett időpontban: 5.000 Ft/óra, kiszállás helyszínre 250 Ft/Km!

Lépjen kapcsolatba velünk

Szabó Sándor

Telefon: +36-30-93-73-372
Email: info@furedikutyasuli.hu

Mobirise site builder - See here